Augusztus 10.
20:27
Szerdától vasárnapig kicsit körbe utaztuk a keleti országrészt illetve Kassára is kimentünk így végre először jártam külföldön is ^^
Cél szokásosan Boldogkőújfalu volt, 4-en mentünk. Hely a három év alatt most sem változott sokat, de mégis jól esik kicsit távol lenni Pesttől, a napi dolgoktól, a gépemtől. Kellemes levegő, gyönyörű kilátás.
Kocsival mentünk és igen szép zuhit fogtunk ki, az autópályán alig láttuk a kocsi orráig a sűrű esőtől. Többi napon szerencsére nagyon jó időnk volt, nem is esett és nem volt 40°C-os meleg sem, kellemes volt.
Első nap inkább csak felderítéssel telt. Bevásároltunk egy csomó kaját, kicsit rendbe tettük a házat, nagyobb távcsővel az eget kémleltük, semmi extra.
Csütörtök:
Szokásos vár túra illetve körbe kocsikáztuk a környéket is. Este póker, monopoly, csendes pihenő. Várban idén már volt egy kis műsor is, korhű lovagi bemutató. Rendes fegyverekkel harcolt a két pasi, bár visszafogták azért magukat, így is látványos volt és jópofa a szövegük.
Este nagyon fini vacsit hoztunk össze, ezt meg kell tanulnom hogyan készül (o:
Péntek:
Elmentünk Telkibányára ahol benéztünk egy múzeumba (épp akkor ért oda egy kis csoport is, jó volt…), illetve egy jeges kávé/sör után mentünk is tovább Sátoraljaújhelyre ahol az ország leghosszabb bob pályája illetve libegője (~1,5 km) található. A libegőtől kicsit féltem, mert enyhe tériszonyom volt, a bob pedig jónak tűnt míg libegtünk felfelé. Amikor bobozásra került sor, picit izgultam, de már vártam aztán félúton lefelé éreztem, hogy nem lesz ez így jó. Kanyarok nagyon gyorsan jöttek egymás után, gyomrom le-föl liftezett, nem bírtam követni az eseményeket. Mikor leértünk, szó szerint leszédültem egy padra és vagy 30 percig meditáltam hogy ne hányjak. Később kifeküdtem a kocsiban is, szerintem el is aludtam, de végül jobban lettem. Hazafelé jövet, kb. a 4. hegyi kanyar után éreztem hogy vuk nem bír magával így a reggelinek mondható egyetlen szendvicsem vissza is köszönt az útszélénél. Utána már tényleg jobban voltam, főleg amikor lefeküdhettem végre az ágyba.
Érdekes, kiskoromban jól bírtam ezeket, tériszonyom sem volt, most meg…. Öregszem ); Ettől függetlenül tetszett, de azt hiszem soha többet, vagy legalábbis nem teljes sebességgel (o:
Szombat:
Amit már évek óta vártam, végre kijutottam külföldre! Azt hittem sokkal furább lesz az, hogy mindenhol idegen szöveget látok, de végül is nem volt vészes, angolul jól meg tudtuk magukat értetni. Egyik sörözőnél egy ottani srác megkérdezte mit jelent az amit mond és egy szép káromkodást mondott el. Hát igen, tipikus hogy más nyelven mindenre valami szépet tanítunk meg a másiknak d:
Láttunk sok menyasszonyt és vőlegényt fotózkodni amerre sétáltunk illetve 1-2 esküvőt is. Szépek voltak. Ettünk igazi sztrapacskát vagyis én csak Indiai rizottót utána moccanni sem bírt a társaság (:
Emlékbe megtartottam egy 1 euróst és 5 centest, hihi ^^
Vasárnap:
Már délben elindultunk haza, de tettünk egy kis kitérőt Miskolcra, Lillafüredre illetve Tiszaújvárosba is. Milyen jó hogy tudtunk szerezni kocsit, lehet a vonaton meghaltunk volna és fele ennyi helyre sem mentünk volna ki (o;


Képek! \o/
Sztrapacska. Tökjóság.