2008
november
18.
17:40

Fogas dolgok II.

Blog

Tegnap 5 helyett 4-kor engedett el minket a tanár így épp volt időm kicsit fotózni is Kispesten a naplementében ahogy épp bontják a régi felüljárót. Női megérzés sugallta, hogy vigyem aznap a gépet magammal, amúgy lusta vagyok (képek lentebb).

Gondoltam, hogy ahhoz képest hogy ma hétfőn van, jó lett így ez a nap.

Aztán, este 8 magasságában, egyik pillanatról a másikra iszonyatosan megfájdult a fogam, de nem tudtam miért. Bevettem egy gyógyszert de ugye semmi sem ért. Mint nő, bírom a fájdalmat, de ettől már sírtam. Kis idegi fájdalom, már a karomban is éreztem. Elmentünk az első dokihoz ami a Google szerint még rendel 9-ig. Kis (sok) várakozás után végre bejutottam, azonnal belém nyomta az injekciót, de életemben először, örültem neki, mert azonnal megszűnt a fájdalom. Röntgen után meg is állapította, hogy a leghátsó bölcsesség fogam (nem is tudtam hogy van, lol) ki kell húzni. Egyszerre remegtem a félelemtől, idegtől, melegtől, hidegtől, fel se fogtam mit akar – félig román származású volt a doki így kicsit törte a magyart – de mondom ok, nem akarok szenvedni. Nem is pöcsölt vele sokat és korábbi gyökeres foghúzásos traumám után kellemesen csalódtam, mert nem fájt. Kicsit kellemetlen volt ugyan, de nagyot néztem mikor már a fogó szájában mutatta a kis bestiát. Utána is remegtem még legalább egy óráig, túl gyorsan történt minden.
Nem rég kezdtem rendesen fogorvoshoz járni, Ő csinált egy kezelési tervet és szerepelt rajta, hogy felül, minkét oldalon ki kell húzni a leghátsó fogaim. Nem értettem miért ugyanis külsőre nem tűnnek rossznak (még röntgenen se, de hát egy ici-pici pötty bármi lehet). Most már értem és remélem a másik hamarabb kikerül a számból minthogy megfájdulna, mert ezt mégegyszer nem akarom átélni. Az orvos is idegesítő volt, szal vele se találkoznék inkább.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.