Május 13.
15:04
Panaszkodás, anyázás, sírás következik, akit nem érdekel, mehet tovább.
Tehát, van nekem ugye az a kedves imádott drága angoltanárnőm akiről néha-néha szót ejtek itt. Aki mindig olvas, tudja jól, hogy nem igazán szívleljük egymást. Én viszont nem vagyok haragtartó ember és ha már a jegyeim sem állnak túl jól, gondoltam kivételesen jó kislány leszek és tegnap a házimat is megcsináltam. 4-es lett (érdekes, olyan szövegben hibát találni amit az IMDB-ről másoltam, sebaj).
Süt a nap, gyorsan telnek az órák, mindenki happy. Az óra második felében, jött a szokásos félévértékelés ahol is mindenki elmondja hanyasra értékelné a félévi munkáját illetve a többiek is elmondhatják a véleményüket (kötelezően). Kiváló alkalom egymás nyílt seggnyalására vagy a másik lealázására. Én mondtam, hogy kettes, mert keveset voltam bent házim sem volt mindig (igen, néha azért megcsináltam, dogák sem voltak rosszak). Erre húzza mindenki a száját, a kedves tanárnő a legnagyobb vigyort vakarta elő és közölte, hogy mivel 3 órával többet hiányoztam mint lehet, hétfőn mehetek vizsgázni 3 leckéből (+3000 HUF pótdíj). Mellékes, hogy egy másik gyerek szintén többet hiányzott, de neki nem kell menni, sőt, 4-est is megkapta, de csak azért 4-es mert 10-ből 9-szer nem volt házija (lol?). Illetve az sem gáz, hogy 1,5 hétig nekem felmentésem volt az órák alól, de az is hiányzásnak lett titulálva, ehh… Mehetnék panaszkodni, de a titkárságból elegem van, szerintem nekik is belőlem, szal ÍJ.
Megkérdezte az óra vége előtt, hogy ki az aki jövőre is szeretné folytatni az angolt. Meglepően sokan jelentkeztek, holott nem rég sokan azon gondolkodtak, hogy leadják az angolt. Én kitartóan nem jelentkeztem, de erre csak annyit mondott, hogy majd úgyis meggondolom magam. Talán kényszerít? És a nyelvvizsgára is akar? Hajrá…
Sose fogom megérteni, hogy miért jó mással kitolni, neki ebből mi a haszna? Pár napja értékelni kellett a tanárainkat, akkor ott kicsit lehúztam a kedves tanárnőt, de ha ugyanazt a a papírt holnap kéne kitölteni, lehet másképp osztályoznék…

BaLee elég egy pofánvágás is (: