2007
július
23.
22:57

Narayan

Blog

Az a nagy helyzet, hogy nincs munkám, vagyis szerintem, mert 3(!) hete be se mentem és nem is telefonáltam. De nem lehetek nagy veszteség, mert nem is hívtak fel. A sapimért és cipőmért, főleg a lakatért kénytelen vagyok még visszamenni.

Azért voltam bátor, mert apám száját húzva, de felajánlotta, hogy ha szeptembertől újra járok suliba, anyagilag támogat. Mindez szép és jó, de tudom hova kéne menni. Nappali kéne, diákkal. Novusra visszavesznek, csak be kell iratkoznom, de nem véletlenül hagytam ott (azaz rúgtak ki) félévkor… Igaz, jobb mint a semmi, de megint ott hagynám 6 hónap után, mert egyszerűen szar. Lehet azóta jobb valamivel, de akkor is.
Valakinek van valami ötlete, ne tartsa vissza.

Most a honlapot csinálom (én lusta dög), abból jön egy kis pénz, aztán nyekk, szal valami munka is kéne még arra az egy hónapra. Sok a bajom, jáj. És mégis mindig csak játszok >.<

Eddig 20 hozzászólás érkezett.

  • suexID 2007 július 24. at 0:26

    Én nem látok bele az életed részleteibe, nem ismerem az anyagi helyzeted, csak a vívódásaidat olvasom ezen a helyen. Egyik pillanatban az a baj, hogy munkád van, a másikban az, hogy nincs. Sajnos ez így nem jó.

    Az élet nem habostorta, és sajnos meg kell szoknod, hogy a szart is el kell vállalni. Ha nem vagy befolyásos család gyereke, akkor a zsíros melókért 50x jobban meg kell dolgoznod, mint apuci kedvencének, még akkor is, ha az értékrended szerint 1000x jobb vagy.

    Lehet most haragudni fogsz rám, de én mindig értetlenkedtem, hogy ezzel az éttermes melóval is elégedetlen voltál. Persze nem egy távlati cél egy étteremben mosogatni, ez tény, de sok esetben lehet örülni, hogy legalább ez van. Más 40 fokban csiszolópapírral ganézza lefelé a rozsdás festéket a tyőkolról negyedannyiért, és mégse panaszkodik, mert ezt is meg kell csinálni valakinek.

    Anno én is nagyon megszívtam, hogy panaszkodtam folyton, az élet megmutatta, hogy lehet a trágyában mélyebbre is süllyedni, szóval azóta igyekszem megbecsülni a dolgokat. Ezek persze baráti jótanácsok, és nehogy sértésnek vagy kioktatásnak vedd, mert tényleg csak jószándékból írtam őket!

  • Stefanie 2007 július 24. at 0:40

    [re=4568]suexID[/re] nem haragszom, mert igazad van, de mégis van egy de.
    nekem igazából az a bajom, hogy nem tudnak emberként kezelni, vagy sokat várnak el tőlem aztán alig kapok vissza valamit holott nem erről volt szó.

    az éttermes munkánál is írtam, hogy nem a munkával, hanem a többiek hozzáállásával volt gondom. sajna az a fajta vagyok aki nem bírja sokáig és vagy kiabál, vagy csendben lelép.

    sokszor volt jó napom, mert nem szólt hozzám senki (pl. takarítás közben), akkor azt hittem jó ez a munka mégis, de jöttek a nyaggatások, egyre több meló ami nem az én reszortom, stb és akkor lett elegem. cSw és anyám is mondta, hogy hagyjam ott, mert ez már tényleg gáz.

  • img 2007 július 24. at 18:50

    igazából én azt nem értem, hogy érettségivel mégis milyen melót akarsz…még diplómával sem egyszerű találni, nem hogy….
    szal csak ennyi.

    suliba meg húzás vissza. :|

  • img 2007 július 24. at 18:51

    en meg amugy egy raktarban dolgozok, a fonok ‘jobb keze’ vagyok kb.
    nemigazán van dolgom, néha már megyek segíteni másoknak, emrt szarul érzem magam, hogy csak ott ülök és ráadásul pont azért mentem oda, hogy ne unatkozzak.
    látod, ez meg másik véglet.

  • Stefanie 2007 július 24. at 20:02

    [re=4582]img[/re] hát tudlak sajnálni.
    -.-

  • img 2007 július 25. at 17:35


    az első írásra bezzeg nem reagáltál. :]
    nem csak nyígni kéne. -.-
    ha pl megpróbálnád megint a felsőoktatást vagy egy jobb okj-s képzést, akkor biztosan kapnál jobb állásajánlatokat is.

  • img 2007 július 28. at 11:32

    gyere te is velem moholy-nagy.

  • Stefanie 2007 július 28. at 13:13

    [re=4606]img[/re] milyen, mit tud, stb. ?

  • img 2007 július 28. at 15:37

    lol. volt képző, csak új névvel.
    moholy-nagy művészeti egyetem.
    http://www.mie.hu/

    szakok:
    animációs tervezés szak
    design- és művészetelmélet szak
    építőművészet szak
    fémművesség szak
    formatervezés szak
    fotográfia szak
    tervezőgrafika szak

    kerámia szak
    üvegtervezés szak
    média design szak
    textiltervezés szak

    felvételi információk:
    http://felveteli.mome.hu/

  • Stefanie 2007 július 28. at 16:04

    [re=4611]img[/re] tényleg, el is felejtettem
    oda 3. próbálkozás ill kellő pénz után TALÁN felvesznek. anno próbálkoztam ide.

  • img 2007 július 28. at 16:33

    [re=4612]Stefanie[/re] aha, hát ha te mondod…

    [Ő ATTÓL MÉG MEGPRÓBÁLJA]

    és egyébként is, kitartás, nem megy minden elsőre, azsl ismét. :|

  • Stefanie 2007 július 28. at 18:24

    [re=4613]img[/re] pénz = mész előkészítőre amiért fizetni kell. de akkor is csak túljutsz pár körön.

  • img 2007 július 28. at 21:08

    3 kör van.
    és köszi, hogy lenézel.
    nyilván azért van, akit felvesznek és nyilván nem véletlenül.

    előkészítőt meg vágom, van egy gecijó rajztanárom, ábrázolót megtanítja jól. :]
    megnéztem, hogy mik az elvárások, a feladatok, nyilván nem egyszerű, de nem lehetetlen.
    meg aztán a továbbtanulás az egy olyan dolog, amire csak egyszer kell rákészülni (jobb esetben), de akkor nagyon…és…ennyit megér.

    /amúgy kilóg a szöveg a textareaból… :C

  • Stefanie 2007 július 29. at 2:00

    [re=4619]img[/re] nem néztelek le csak sajna a nagy átlag így jár. ahova jártam suliba, annak a 60%-a oda is jelentkezett és szerintem sokan megérdemelték volna hogy bejussanak.

    amúgy legtöbb sulinál a pénz dominál sajnos.

    de remélem neked sikerül bejutnod és látni fogják hogy tudsz is (:

    /tudom, de jóaz, trendy

  • img 2007 július 29. at 12:23

    [re=4624]Stefanie[/re] ige, tudom jól, pont ezért készülök jól.
    rónaszéki linda nem egy szar rajztanár. :|
    meg hn, ‘barátnőm’ elég sok pozitívságot meg önbizalmat pakolt belém, kitartó vagyok.

    de persze azért fosok. :c

  • img 2007 július 29. at 12:24

    meg egy ilyen helyen szerzett diploma azért már valami, szal megéri mondjuk a pénzt meg a szenvedést. azsl jössz és akkor nincs meki meg pizza hut. -.-

  • Stefanie 2007 július 29. at 14:54

    [re=4634]img[/re] nem tudom akarok e én felsőoktatásba járni…

    neked sok sikert, nagyon remélem hogy sikerül (:

  • img 2007 július 29. at 18:38

    állandóan normális munka után nyígsz….szerintem olyat pedig máshogy nem találsz.
    mehetsz okj-s képzésre nyilván, de azzal senem könnyő állást találni.
    a harmadik lehetőség meg az ismerősökre támaszkodni, mint ahogy csw. (:

  • Stefanie 2007 július 29. at 20:41

    [re=4637]img[/re] Mit mond egy frissen diplomázott munkanélküli bölcsész egy szinten frissen diplomázott bölcsésznek aki már talált munkát?
    - Két Big Mac menüt kólával…

    sry, de sajna nem valótlan. mamár nagyobb az esélye egy szakmunkásnak mint diplomásnak /=

  • img 2007 július 30. at 16:41

    [re=4639]Stefanie[/re]
    jóhát gondold ezt -.-