Szombaton 9 órát, ma 8-at dolgoztam, de mivel a kettő között nem aludtam sokat, olyan mintha egyben nyomtam volna le. Fáj is a lában igen szépen.
Egész héten alig 10-20 ember téved be a Lurdyba, de ma egy macska kiállítás okán (amit nem láttam, grr), annyian voltak mint az oroszok. 11-től voltam bent és 17 magasságában jutottam el a nap első étkezéséig. Közben elárasztott minket a víz is, lázadtak a futárok, csodás volt.
19:08-kor fellélegezve léptem ki az épületből és mivel a másik villamos hamarabb jött, fotózgattam kicsit, de a gépem a 6. kép után lemerült :c
És holnap szabin vagyok, jeee.
















jó sokat dolgozol :C jövőre nekem is muszáj lesz újra, a tandíjamat se a madarak hordják majd össze -.- (amit mellesleg az államnak kéne fizetnie, hn)
második és utolsó kép bejövős (Y) mégsem adtad el a Fujid? :( :) igy legalább tudsz szépes képekt csinálni. ha pedig már a szépnél tartunk akkor beírom ide is hogy nagyon tetszik az új dizájn, gratu ^^
ma pedig pihenj sokat ám. /me out.
van hogy hamarabb elengednek 2-3 órával szal (: akkor vagyok sokat ha nagy a forgalom, de az csak hétvégén van szerencsére.
nem kellett senkinek de nem is baj már (o: lesz sok kép még csak töltődjön már fel.. xD
htx amúgy (:
well, várjuk hát a pikcsörzöket :)
képek nájszos