Kb. 1,5 hónapja próbálok munkát szerezni. Már magam sem tudom hány elbeszélgetésen voltam, de egy kezemen, azaz ujjamon meg tudom mutatni hányszor hívtak vissza az eredménnyel. Igen, 1szer. Tudtommal jogom van tudni, hogy felvettek e vagy sem és nem tátott szájjal nézni az eget. Gondolom másnak is lejött, hogy egy 19 éves nem jó dolgában akar dolgozni hanem pénz kell neki és mielőbb nem pedig nyüffögni, hogy mikor menjek, menjek e egyáltalán és hasonlók.
Szerencsére pont 10 nappal ezelőtt végre felvettek egy gyorsétterembe. Öröm és boldogság, irány a papírokat intézni. Az elbeszélgetésen is mondtam a nőnek, hogy max 2 hét és minden meg van. Mondta ok.
Ma nagy örömmel megyek be az állásközvetítőhöz szerződést aláírni. Előtte 20 perc sorban állás, orvosi vizsgálat, újjabb állás, nevem 20szori aláírása, várás. Felhívták az éttermet, hogy pontosan mikor is kezdjek erre közölték, hogy betelt a helyük, már nem kellek… Nem kicsit elképedtem… Az még hagyján, hogy felvettek, mindenki boldog, aztán mást vesznek fel, de basznak közölni én meg rohangálok egyik sorból a másikba és ezek szerint tök feleslegesen. Faszért nem képesek azt a kurva telefont felvenni és megmondani, hogy kurvaanyámat mégsem kellek. Ezt utálom a legjobban. Most keresgélhetek újra, csak közben az időm vészesen fogy.
Jó tanács: (Budapest) belvárosi burger kingben ill az M3-as melletti mekiben sose egyetek, mert ott a legbunkóbb emberek vannak, htx.
Kapják be mind. [ideges]











Jézusom, ez nagyon gázos már. Tescot vagy Auchant nem próbáltál? Ott sokakat felvesznek. Hát őszintén remélem, hogy találsz munkát.
azok valahogy nem csábítanak, szerintem a gyorsétteremmel is felhagyok, köcsög mind >.<
ő hátö bocs, hogy ezt mondom, de olyan túl sok választásod nincs… ok hogy a tacskó nem vonz, de megpróbálni nem árt. attól rosszabb nem lesz. ha felvesznek és utálod (ami valószínű) akkor meg mégjobban rájössz, hogy te nem ezt akarod csinálni és elkezdesz vmi újat. (hülye egy gondolkodásom van, de nem voltam még munkanélküli :| )
már most tudom hogy nem azt akarom szal.. (:
ja ez mondjuk jogos. :) csak a semminál jobb. el lehet menni oda is “dolgozni” míg vmi jobbat, amit jobban elviselsz, nem találsz.
a baj az hogy hosszútávra kellek a legtöbb helyre, em mondhatom azt egy hónap után hogy csókolom…
Uh, de köcsögök… Az a legrosszabb, hogy az ember már beleélte magát a helyzetbe, hogy van munkája végre, és jön a pofáraesés.
‘nnyukat.
“Hasonló” melóhelyzetben vagyok én is, olvassátok el.
http://sysfox.atw.hu/
hát jah, főleg ilyen fiatalon nehéz /:
ma 11-re kellett volna mennem _megint_ az Astoriahoz, de már nagyon elegem van a gyorséttermekből >.
“a baj az hogy hosszútávra kellek a legtöbb helyre”
Igen, ezért ha felvételizel mosolyogva mondod, hogy persze, innen akarsz nyugdíjba menni… Ami ha nem igaz az se baj, de szívesebben alkalmaznak így, 25 évre szóló kényszermunkaszerződést úgyse íratnak alá veled, hanem próbaidő, tralala, amíg ők is felbonthatják, de te is.
A hiperekkel kapcsolatban (nem mert házhoz beszélek) tényleg nem ártana próbálkozni, még ha nem is szeretnéd, de átmenetileg megteszi, ha a pénz kell, a szükség nagy úr, szvsz.
Én se azért kezdtem teszkózni mert ez volt szívem minden vágya, egyszerűen az anyagiak vezéreltek.
igaz, de pl. tescoba diákközvetítők juttatják be az embereket én pedig nem vagyok már diák…
Nem csak diákokat keresnek mami. :)
keresgéltem állásközvetítők között és a tescoval csak diákszövetkezetek foglalkoznak /:
Nem muszáj állásközvetítő… Odabattyogol a személyzeti bejárathoz, vagy oda, ahol az aktuális áruházban kell menni (de nem hinném hogy ez nagyon változna), köszönsz szépen, megkérded van-e esetleg valami munka(de ezt már lehet a bejáratnál hirdetik hogy ezt-azt keresnek), kérsz jelentkezési lapot (ha rendik, fel is kínálják).
És ez nem csak Tescora igaz, szerintem a többi multi vagy mi esetén se sokat változhat…
Biztos szar lehet így “berontani”, én se szívesen tenném, de hát ez is módszer, és talán vezet is eredményre, annyira biztosan mint az eddigiek :(
van benne valami, majd próbálkozom (:
en a helyedbe bementem volna aburgerbe es leorditottam volna afejüket a tirpák parasztoknak -.-
megtettem volna hidd el, de a fene se fog egy jegyet emiatt elbaszni (o:
miert nem hatarozatlan idore vesznek fel?
csak mert engem a lidl-be ugy alkalmaznak.
szal barmikor felmondhatok vagy ok mondhatnak fel.
esetleg azt probald meg, kasszasnak szerintem jo lennel te is.
en azt nyomom.
ilyen kisebb szupermarketeket probalgass, ne nagy tesot meg mittomen.
azok nagyon szarok es probaido utan rugnak ki.
fene se tudja.
kérdeztem ma, de kell tapasztalat ill értenem kell a vonalkód leolvasóhoz (lol) 0.o
még nincs berleted?:D ejnye
az arufltöltéssi meg hasonlo munkákkal mivan? oda is bizti keresnek emberkéket
de te miert csak rövid ideig akarsz dolgozni?:)
már van xD
ahhoz jó fizikai erő is kell ami nekem nem nagyon van.
nem szeretnék egész életemben hambit sütni pl. (:
amikor tecsóba voltam a diákok legalább fele lány volt. ha szerencséd van akkor meg úgy is pepecselős munkát adnak (édesség,parfüm,játék)
ha meg megunod a munkát akkor beszólsz a főnöknek és kirúgnak :P
hát szerintem a gyorséttermi meló a leggányabb, még a tesó is jobb, de hát te tudod
amúgy keresnek sok helyen alkalmi munkára embereket, nem feltétlenük diákokat…forgalomszámlálás, adminisztrációs feladatok, recepciós, ilyenek…
már mindegy, van munkám (o:
gyorsétterem tényleg nem a legjobb, de ez van hirtelen, pár hónapig tökéletes….
ezt nem hiszem el!
marmint hogy kell tapasztalat.
ahoz, hogy pakolasszal, meg huzogasd az arut?
ugyanmar…
én is csak néztem… /: