Utálom ezt a kibaszott lakást, mert ami elromolhat itt, az el is romlik. Hiába fizeti a főbérlőm ezeket, akkor is kurva idegesítő, hogy több mint egy hete a fürdőszobában tudunk csak mosogatni, a sütőt nem lehet használni mert gázszag árad belőle, a konnektorok nincsennek leföldelve és nem is lehet csak ha kibontják az egészet, …. Ráadás, hogy egy órát se tehetek a falra, mert akkor újra ki kell festeni az EGÉSZ szobát, mert jaj, egy szög -.-” Ami még plussz, hogy egy kötsög a házmester is, ő is természetesen, a liftünkben kirabolnak, … Pedig nem is nyóc ker, sőt… Mennék én máshova, de hát…











hja… a pesti let…
hülyék sajnos mindenhol vannak…
örülj inkább a 6ezres 100mbites netnek, meg hogy 5 percen belül 5 boltba lehet gyalog eljutni, meg van normális éjszakai közlekedés arra… :)
ez az ami miatt nem tudnám itt hagyni /:
Ez nem csak Pesten megy így, hanem szinte mindenhol. A köcsög házmester alap, a köcsög főbérlő pedig jogosan köcsög, mert ha megenged egy szöget, akkor utána jön 2, 3 és végül az egész lakás le lesz lakva. Ezt tudom, mert ismerősömék pont most adták ki a régi (ámde azóta felújított) lakásukat 3 egyetemistának, akik rögtön azzal akarták kezdeni, hogy átkötik a kábeltévét, felfúrják a dartsot a falra.
jogos de akkor minek kért el fejenként(!) 90ezer kauciót?
Jó nagy nyüff. :)
Egyre inkább vonz ez a pesti lét, pedig eddig határozottan pestellenes voltam :D
Viszont nem földelt konnektor kácc, régen jónéhányszor megrázogatott a gépem :D
engem még egyszer sem szerencsére :D
Na majd fog. :)
[gonosz]
jól le van védve xD