2006
július
18.
15:38

Hegyalja Fesztivál 2006

Blog, Képes, Trip, Zene

… ott ahol a part szabad.

Szal meg volt ez is és jó volt, túléltem, akarok megint.
Megpróbálom rövidre fogni, ami nem fog menni, de sztem sokan nem fogják elolvasni. Np, úgyis magamnak írom, hah :D


Tokaj
Mivel itt van a szomszédban, már láttam párszor ill. egy éve is kint voltam egy napra, de most volt alkalmam jobban tanulmányozni és eltévedni. Szép hely, érdemes elmenni, főleg a boros pincék miatt és ezt mondom úgy hogy én nem is iszok :D

Fesztivál
A szervezésen lehetett volna még alakítani, nem készültek fel a tömegre. Mindenhol sorok, drága kaják és cipekedő tömegek. Állítólag volt busz az állomástól a kepmingig, de mi ezt már hazafelé találtuk meg amikor már mindegy volt…
Ismerkedtünk sok szép érdekes emberrel pl. egy debreceni rendőrrel (jelvényét megmutatta), aki matt részeg volt és állítólag épp borozásról jött miután legurult a hegyről… Elmondta hogy csak egy napra jött, de kint ragadt így vett 3 napijegyet, ami 15ezer huf (bérlet 9ezer, np). Egy ruhája volt ill egy öltönye mert ment volna esküvőre, de inkább mégsem. Lol volt a tag :D
Megismertünk egy csajt aki 15 éves volt és egyedül jött le már nem tudom honnan és épp Baluékba kellett belebotlania… xD
Volt eg fúdebolond srác, Tibi aki 2 percenként megkérdezte, hogy szexelünk e… Ez napokig ment mert mellettünk volt a sátra így szomszédolt mindég, de aszem sikerült mamival lefárasztani… :D
Éjjeli rögtönzött koncertek megszokottak voltak, de így is jól tudtunk aludni, csak reggelre rohatt meleg volt :C
Fürdeni szerencsére lehetett viszonylag jó körülmények között és a benti wc-ktől sem hánytam el magam, de a toitoi szaroktól távolálltam inkább…
Az esőt szerencsére megúsztuk, csak futózáporok voltak, de az is csak jót tett inkább.

Koncertek
Pár helyen elbaszták a hangosítást, volt ahol a mikrofon sípolt be, volt amikor a fejünk fájt a rohatt hangos zenétől, … Akadt olyan is, hogy este egyszercsak sötétségbe borult az egész fesztivál területe… Pár percre ugyan de ez így is gáz koncert közben… És meg majdnem elejtettem a kajám, mert nem tudom minek (kinek?) mentem neki… Ezek ellenére rohatt jók voltak a koncertek, főleg a Subscribe (((=

Rage Against tribute
Rage Against the Machine a Subscribe előadásában. Imádom mind a kettőt így csak jó lehetett és az is volt ^^ 2. sor közepén álltunk de a végén “kipogoztúnk” a szélére, a nyakam pedig fájt egy darabig… A srácok rohatt jól nyomták, asszem tetszett Paséknak is d:

Belga
Tisztes távolból ugyan de végig ültük/hallgattuk/néztük őket és hát jajjloál xD Utáltam őket mindég is, de a Zsolti a békát azt mászthev. Lájv még nem normábbak, szövegeik szarok, de azért lehetett rá ugrálni #idiota. Akinek kell 30 mp-s video amikor épp a Zsolti a béka megy, szóljon d:

Kispál és a Borz
Nem nagyon szeretem őket, de Jocó drágám odáig van értük és hát miért ne. Az énekesben volt egy kicsi ill a koncert alatt is iszogatott, de jó volt. Egy számnak tudtam a szöveg így azt végig énekeltem és ennyi xD
Közbe az előttem lévő pali rámnéz, elkezd nevetni majd levakuz… Megakartam rúgni, hogy mi nem tetszik neki, de hát nem vagyok én agresszív [fáradt voltam -.-"] xD

Insane
Annak ellenére, hogy van egy rakat számuk, csak 40 percet játszottak, bár azt is nagyon jól. Első sor itt alap volt, bár nem voltak valami sokan… Volt egy angol hapi aki beugrott énekelni, de hogy az milyen jól nézett ki… <3 ^^ (4. kép). Adott CD-t, meghallgattam, hm… érdekecs, de hallgatható. Csak egy szám ereéig vett részt aztán beállt mögénk tombolni.

Depresszió
Tavaly jó volt, akkor idén miért ne címszó alatt kimentünk meghallgatni őket, de egyikőnk sincs igazán oda értük… Jól nyomták, de semmi extra, ízé, nyüff…. >.<

Motörhead
Ide csak azért mentünk, mert Vittunak megígértem, hogy csinálok képeket, de egyébként szar volt… Az énekes szarkész volt, vártuk mikor esik le a szinpadról és minden szám végén mondtam hogy thank you very much, de nem nagyon lehetett érteni mit akar. Itt rohatt hangos volt a zene, kénytelenek voltunk hátra mászni, majd a fűben verekedni, flakonokkal szekálni egymást ill a fiúk fociztak egy 2 literes üveggel.

Subscribe
Ők voltak a legjobbak az egész fesztiválon és kész d: Mondta Pas, hogy akkor lett volna kúrva jó a koncert, ha tudná a szövegeket. Én tudtam, hihi.
A srácok iszonyatosan jól beleélik magukat és mindent beleadtak. Első sor közepe alap volt, de volt melletem egy matt részeg artist és lökdösött így a képek kicsit szarok meg hát én is ugráltam ^^
A koncert végén lehetett fotózkodni és rendik voltak, nem az a beképzelt faszfej stílus, hogy fú én sztár vagyok, nyenyenye… Mondták hogy küldjem el a képeket [: Ezennel ők a #1, a System rontott az új albumaival -.-

Nem tudom még min voltunk kint, de bár legtöbbön csak futólag… Volt kreatív sátor, ami nem volt nekem való, mert meg kellett dolgoztatni azt a csepp agyam xD
Volt netkamion ahol Pas és Img jó kockához illően beültek netelni. Én ellenálltam, erős vagyok :D

Nép
Pas – amilyen bolond neten, olyan lájv is csak csúnyábban beszél.. :D Olyan mint Jézus, vagyis ezt Atem találta ki, de van benne valami… :DDD
Imago – neten nagy a szája de lájv csendes, nem ilyennek képzeltem, de rendy csak most épp nem szeretem d: Felakarta gyújtani a hajam, ami Pasnak sikerült is…
Dzsilla – blogja alapján kicsit másnak képzeletem, de kellemesen csalódtam szerencsére, Jófej kiscsaj, bár részegen asszem pont nem láttam, mindig hamar elment aludni d:
Nemcsakfeel – viselkedése alapján nagyon nem ilyennek képzeltem, nagyon meglepődtem… Főleg hogy meg se ismert -.-” Amúgy a poén az hogy kb 2 km-re lakik tőlem, hah….
Atem – szeretlek *:
Jocó – rohatt állat. Egyik nap “spicces” volt éjfél felé és hülyébb volt mint általában, ami egy kisebb rocker csoportnak nem tetszett és meg akarták verni. Ezen olyan szinten elkezdtem nevetni, hogy már sírtam :D És nem, nem csak 14 évesek voltak ott, hanem egy min 21 körüli is…

Ami még jön
Meleg volt, Taki nem jött ki, jövőre megint megyünk, …
Jah, rasztás a hajam és kúva jóóóó (((O: Majd lesz kép, de csak majd -.-” [lusta dög, ige] Ma is bámultak az emberek mint aki nem látott szép embert d:(
Viszont eme majdnem egy hét alatt több trendy szó ragadt rám mint egy hónap alatt… pl. egy hegyaljás programfüzetben a szalonnasütés helyett szalisüti volt… ez mindenkinek fizikai fájdalmat okozott, de volt olyan is hogy kari… meg sok szép szó, mi is direkt így beszéltünk, Jocót idegesítve, hahah.
A parytoldalra kikerült a képünk, csodálatos… jó kis kómás fejem volt/van -.c

Riszpekt annak aki végigolvasta!

Eddig 14 hozzászólás érkezett.

  • PAStheLoD 2006 július 18. at 20:07

    gg :)

    [most mást nem is írok, mer már 5 pálinkán túl vagyok .. hohha!]

  • Stefanie 2006 július 18. at 20:22

    ki látta, heh? :Đ

  • img 2006 július 18. at 20:32

    hm, csak most tudtam benézni idehát :C

    csendesvoltam, ács, ti meg mégcsendesebbek. ültünk a lépcsőn és ti meg sem szólaltatok. :C

    insane vendégénekese pedig holland volt, nem angol és tipikus numetal arc volt :P

    képekt.

  • Stefanie 2006 július 18. at 20:55

    éne nem is o: Tisztiek volt punnyadt de ő mindég :c

    az a kép (is) amikor megmakróztad magad? xD

  • img 2006 július 18. at 20:58

    azt ná töröltem? :|||||w

    egyébként ja, összes. :]

  • Stefanie 2006 július 18. at 21:13

    nem dd:

  • kukac7 2006 július 19. at 1:06

    juj milyen haja van kedves! :)

  • kukac7 2006 július 19. at 1:21

    hegyalja=party?
    haaaat…. :D

    en vegigolvastam amugy, koszi a beszamolot es a kepeket!

  • dS 2006 július 19. at 13:03

    VEttu*

  • Stefanie 2006 július 19. at 16:53

    k7: szép ((;
    szívs ^^

    dS: én még Vittuként imsertem meg és így is marad d:

  • dzsilla 2006 július 20. at 9:19

    éne nagylány vagyok, a blogom cool, img nem annyira csendes, pas meg nem iszik rendesen.

  • Stefanie 2006 július 20. at 14:49

    ddd:

  • kukac7 2006 július 20. at 17:49

    mi az, hogy nem iszik rendesen?
    egy uveg sort csak felig iszik meg vagy mi?
    ejnye! -.-

  • dzsilla 2006 július 22. at 8:29

    egyáltalán nem iszik sört.
    bort is alig (betegesen józan)