2006
június
26.
13:36

Háborús hős lettem

Blog, Suli

4 órányi alvás után, kicsit csipásan, de nyugodtan vonultam be iskolám kapuján, hogy számot tegyek négy évnyi tudásomról.
Rohatt meleg volt így a folyosón álldogáltam, míg nem megnyitották az érettségit.
Zászló fordítva az asztalon (zöld, fehér, piros, np), angol tanár baszik felállni aztán észbe kap hogy talán mégis, majd felolvassák az első hat áldozat nevét amibe én is beletartoztam.


Nyelvvel kezdtük. Előttem lévő csaj hülye ebből mint én a matekhoz, de elmondta hogy szeptemberben bébiszitterkedni megy Angliába. Szegény kölök… <.< Mikor sorra kerültem, a tanár persze bekeményített mert nekem nyelvvizsgám van így elvárta azt is hogy zsigerből vágjak mindent -.- 5ös nem hiszem, hogy lesz…
Jött a magyar… nyelvtanból a stílurétegeket húztam amit pont tudtam (ezt is akartam amúgy), de rohadalomból Babits prófétai küldetéstudatáról vagy miről kellett volna regélnem, de mivel a feladtot sem értettem, póttétel… hiába a szép nyelvtan felelet, abból is másik… kész voltam mint a dolgozat, még jobban folyt rólam a víz. Aztán másodszorra ismét könnyűt húztam: határozói szintagmák kikeresése ill. Arany balladái. Utóbbihoz kellett kisebb segítség, de győzelem, megkönnyebbűltem.
Töriből a reformációt húztam, amiről nem sok fogalmam volt, de a források segítségével jól szerepeltem, 4es alap.
Infóból a tanár felajánlotta, hogy kiszed azokat amiket nem tudok, de nem kellett ilyet tennie(; A tömörítéskeről kellett mesélnem. 4 perc alatt le is tudtam erre visszakérdezi ugyanazt :D A lényeg hogy ez is jó lett és végre haza.
Kellemes zuhany, nyugi, ventilátor.
Holnap kapjuk a biziket, de előtte lesz a közös ebéd <.< Este pedig közösen ünnepel az osztály egy kocsmában(;
Végre ennek is vége és még élek, hah.[boldog ember immáron]

Eddig 12 hozzászólás érkezett.

  • ivjoe 2006 június 26. at 13:55

    Wellhát megkönnyebbülés immár! :D

  • Stefanie 2006 június 26. at 14:05

    miazhogy :D

  • suexID 2006 június 26. at 14:25

    örülök, és szurkoltam neked! :)

  • Stefanie 2006 június 26. at 14:54

    köszi szépen ^^
    többieknek is akik gondoltak rám ^^

  • kukac7 2006 június 26. at 16:14

    gratula!
    lehet vegre bulizni! :D

  • Stefanie 2006 június 26. at 16:28

    majd holnap az osztállyal ^^

  • kukac7 2006 június 26. at 18:34

    aztan nehogy sokat igyal. ;P

  • Stefanie 2006 június 26. at 18:49

    kóla nem árt meg ;D

  • pyx 2006 június 26. at 18:53

    gratcsi :)

  • neo_21670 2006 június 26. at 19:08

    yo, grats dood :))

  • Stefanie 2006 június 26. at 19:20

    htx htx ^^

  • szecska 2006 június 27. at 8:32

    Grat! Egyébként láttam már érdekesen viselkedő embert 2-3 liter kóla után :D